Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Párhuzamot húzott a filmfinanszírozás 2010-11-es átalakítása és a színházakat is érintő törvénytervezet között a Thália Színház igazgatója.
Kálomista Gábor a hírTv Magyarország Élőben című műsorában elmondta, hogy szerinte nem kell félni a a színházak működését szabályozó új rendszertől – írja a hirtv.hu.
A Thália Színház igazgatója kiemelte, hogy ő már átélt egy ehhez hasonló változást, amikor a filmek támogatási rendszerét változtatták meg. Szerinte „ugyanazok a hivatásos hüppögők hüppögtek akkor is a leghangosabban, akik most, majd a rendszer kiderült, hogy működik” – szögezte le.
Emellett kijelentette, hogy ha bármilyen színházigazgatót le akartak volna cserélni, megtehették volna.